Minden leendő gazdinak a levelezések, beszélgetések folyamán elmondom, illetve a már személyes találkozásnál meg is mutatom, hogy mi az alapfelszereltség, illetve mit javaslok és mi az amiket nem.
1. Etetés / itatás
Etetés: Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a kicsik 1,5 éves koráig a lehető legjobb minőségű tápot kapják. Addig alakul ki kb a végleges csontozat, fogazat.
Mi mindenki számára a Royal Canin medium junior tápot javasoljuk, melyet 1 éves korukig, utána Royal Canin medium tápot, ebben az életkoruknak megfelelő összes zsír, fehérje, ásványi anyag megtalálható, amely az egészséges fejlődésükhöz szükséges. Kb 5 - 6 hónapos korukig naponta kétszer kapnak enni. Soha ne hagyjunk előttük ételt napközben. Döntsük el, hogy a megadott mennyiséget mennyi idő alatt fogyaszthatja el ( 20 - 30 perc). Amennyiben ennyi idő alatt nem ette meg, akkor vegyük el előle a tányért! Majd a következő etetésnél újra adjuk oda neki. Vannak "válogatós" kutyák, de valójában azt mi rontjuk el! Higgye el mindenki, hogy 3 egymást követő napi nem evés után, már biztosan el fogja fogadni és meg is fogja enni az adagját.
Természetesen, ha a nemevéshez, levertség, bágyadtság is társul, illetve vizeletvisszatartás, akkor azonnal forduljunk orvoshoz!
Az etetéseket a saját életritmusunkhoz igazíthatjuk, de! Vegyük figyelembe, hogy reggel evés után biztosan ki, vagy le kell vinni, hogy elvégezze a dolgát, illetve este lefekvés előtt minimum 2 órával megkapja a vacsorát, hogy legyen ideje még emészteni. Fontos! Utazás előtt minimum 2 órával kapjon enni utoljára, illetve szállítás közben nem adjunk semmit, mert bár az angol cocker spánielre nem jellemző, de bélcsavarodást kaphat!
Itatás: mindig legyen az ivóedényében víz, nyáron a melegben naponta többször is cseréljük! Az angol cocker spánielnek szép nagy, hosszú fülei vannak, ezért célszerű olyan itatóedényt választani, amelybe nem lóg bele a füle. Létezik a boltokban külön nekik gyártott keskeny és magas tál is, de ezt megoldhatjuk akár egy egyszerű kekszes vödörrel (ezért biztosan sokan megköveznek!). Éjszakára soha ne maradjon előtte víz, akkor a pihenés ideje van.
2. Alvás / utazás
Ahogy nekünk embereknek is van saját szobánk, ágyunk, így azt gondolom, hogy a kutyánknak is kijár. Aki nálunk jár, azok sokszor csodálkoznak, hogy minden kutyánk boxban alszik. Ez egy zárt "doboz", melynek ajtaját rá is csukhatjuk. A kutyáinknak kivétel nélkül van saját boxa. Miért is jó ez? Részint az autóban is kötelező a használata, vagy a külön nekik fejlesztett biztonsági öv, de ebben a "dobozban" tudnak igazán pihenni, ha hosszabb útra indulunk velük. Nálunk éjjel is ebben alszanak a kutyák és hamar megtanulják, hogy ez az ő szobájuk, a kis birodalmuk. Az etetést is így oldjuk meg, mert így biztosan nincs vita, hogy ki mennyit evett és nem a másik tányérjához fog mászkálni. A lényeg! Ebben a boxban tudnak pihenni, éjszaka nem is mászkálnak a lakásban, esetleg keresve a rosszat, mert unatkoznak, hisz mi alszunk. Nyilván az első néhány este van kis nyöszörgés, de ugyanúgy, mint a gyerekeket nem vesszük ki őket, csak megnyugtatjuk.
Amit mi használunk, az a Fressnapf üzleteiben elérhető és két féle kivitelben létezik, az egyiknek zárt a teteje, a másiknak már rácsos. Már az elején érdemes megvásárolni a felnőtt mérethez valót.
Ez az új fajta tetős.
Mi ebből az 'S' méretet ajánljuk, mert a felnőtt mérethez is ideális, illetve az autóban is könnyebb az elhelyezése. Egyébként ebbe a boxba szállításnál érdemes betenni az IKEA - ban kapható lábtörlőt (most 195 Ft), mert az alja gumis és tapad az aljához, így a kutyusunk nem fog csúszkálni benne.
Fontos! Nagyon klassz, cuki fekhelyek vannak a boltokban, de ne csábuljunk el, vagy csak abban az esetben, ha mondjuk 3 - 4 naponta tudjuk vállalni a mosását. Sajnos ezek vastagabb, béléssel ellátott darabok, így a bolhák számára is ideális fészek lehet. A másik szempont, hogy hamar szét is szedik és sok pénzt fizettünk ki érte.
3. Fésülés
Az angol cocker spániel hosszú szőrű, így amikor rá esik a választásunk, akkor gondoljuk végig a szőrápolást is. Már az elején érdemes beszerezni egy kefét, ilyet
Elérhetőség / forrás : kutyakozmetikai.hu
Ezzel a kefével a napi szőrápolását meg tudjuk oldani, illetve a rendszeressége függ a tartástól, vagyis hogy mennyit és milyen helyekre visszük a kutyánkat és a rendszeres használatával a csomósodást is el tudjuk kerülni.
Fontos! Az angol cocker spániel szőrét trimmeljük! Ezt profi kutyakozmetikus csinálja, így érdeme már előtte érdeklődni, illetve megnézni a munkáját is. Aki tőlünk visz kutyát, annak természetesen ajánlom minden esetben a saját kutyakozmetikusunkat, aki Pesten érhető el. Ő szinte a legprofibb!
4. Bolha/ Kullancs / Szúnyog
Azt hiszem ezt a saját pénztárcánk határolja csak be.
A legtöbben bolha elleni nyakörvet használnak, mert ez több hónapra nyújt védettséget, de ettől függetlenül folyamatosan egy - egy sétáltatás után át kell nézzük a kutya testét, elsősorban a gerinc és a hajlatok környékét. Azonban azt is vegyük figyelembe, hogy ez állandóan rajta van a kutyánkon, így a nyakszőrén "nyomot hagy", esetleg kis kopással jár.
A másik lehetőség az úgynevezett spot -ok használata. Már ez is több "típusban" elérhető. A tavasztól őszig terjedő időszakban érdemes a szúnyogok elleni + védelmet is választani! Ezt viszont havonta kell csepegtetni a kutyánk gerincére (nyaktól fenékig) és előtte, illetve utána 48 órát nem érheti víz a kutyánk szőrét. Ez több márkában is kapható a boltokban, de az állatorvosunktól is be tudjuk szerezni.
5. Játékok
Amennyiben még kicsi, vagyis kölyök kutyát viszünk haza otthonunkba, akkor vegyük figyelembe, hogy ők még rágnak és elég gyorsan, csendben teszik meg. Az első időszakban nem érdemes gumilabdát venni (nekem most 20 percnyi csönd után rágtak szét egyet, darabjaira), mert pillanatok alatt szétrágják és nem is ezzel van a baj, hanem a darabok lenyelésével. Ne vegyünk olyan játékot sem, ami valamilyen anyaggal töltve van. Piciként nem tudom mi a legjobb megoldás, talán a "csomó", ennél viszont arra kell figyelnünk, nehogy megrántsuk vele a fogát, illetve erre a gyermekünk figyelmét is fel kell hívni.
Azt hiszem a legjobb játék még nekik, ha szeretjük őket és csak mondjuk a földre ülünk le melléjük, előbb - utóbb úgyis a papucsunkat fogják rágcsálni, vagy a pólónkat.
6. Sétáltatás
Nyakörv - vagy hám? Ez örök dilemma a gazdik számára, így ezt mindig Rájuk szoktam bízni, illetve a pórázt, vagy a flexi használatot is.
Mikor tőlünk elkerülnek a kutyák, addigra minimum 3 oltással rendelkeznek, így már megkapják a kellő védettséget, hogy közegbe mehessenek, bár ezt is óvatosan kell megtenni, mert sajnos nem mindenki oltatja a kutyáját rendszeresen.
Nálunk már nagyobb kutyákhoz, különböző életkorúakhoz vannak szokva, illetve gyerekekhez.
7. Szobatisztaság
Egy kölyöktől, vagyis egy 10 - 12 hetes kiskutyától ne várjuk el azt, hogy azonnal szobatiszta legyen. Ennek kialakulása függ a tartásuktól, sétáltatásuktól is nagyban
8. Állatorvos / oltások / féreghajtás
Nagyon fontos, hogy már az elején találjunk egy igazán megbízható állatorvost, mert ez ugyanannyira fontos, mint egy gyerekorvos. Bármi történhet a kutyánkkal, de ő nem tud beszélni, nem tudja elmondani, hogy mi fáj. Nem biztos, hogy a legdrágább a legjobb is! Ivartalanítási szándékunk előtt egy szuka esetében főleg, tudjuk meg, hogy valóban teljesen ivartalanít -e.
Oltások: A kicsik 6 - 8 - 10 hetesen kapják meg nálunk az oltásaikat és a következőt 12 - 14 hetes koruk között. A következő oltás, az utolsótól számítva 30 napon belül, környékén kell legyen és innentől már csak évente egyszer kell oltatni, amit mi dönthetünk el, hogy egy veszettség elleni, vagy kombinált oltás legyen.
Féreghajtás: Amennyiben nagyvárosban, sok kutya között mozgunk folyamatosan, akkor érdemes sűrűbben féreg hajtani a kutyánkat, nem elegendő évente egyszer. Viszont ha sűrűn járunk olyan helyeken, ahol sok a galamb, akkor akár negyed évente is célszerű, de ezt minden esetben beszéljük meg az állatorvosunkkal, a tablettát is tőle kérjük.
9. Útlevél
Mielőtt elutaznánk a kutyánkkal együtt, elhagyva Magyarország határait, azelőtt fel kell keresni az állatorvosunkat és kérni kell a kutyánknak egy útlevelet. Az útlevelet nem helyettesíti az oltási könyv! Ez egy kék színű kiskönyv, amely tartalmazza mindazt, amit az oltási könyv is, de utazások előtt az orvosunknak bele kell pecsételnie, hogy az állat egészséges és nem lehet a kötelező oltás sem lejárt. Az útlevél ára kb 10.000 Ft körül mozog, de ez változik akár évente. Azt is nézzük meg, hogy az útlevélszámot az orvosunk regisztrálta -e a rendszerbe (kiállítás után azonnal), mert ez egy szigorú számadású nyomtatvány!
Természetesen, ha valamit kihagytam, vagy bármilyen kérdés felmerül még a fentiekkel kapcsolatban, akkor nagyon szívesen válaszolok!
Elérhetőség:
facebook: itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése